udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 
találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Cotti, Flavio

1996. augusztus 30.

Aug. 30-án az Országgyűlés külügyi bizottsága zárt ajtók mögött ülésezett, amelyen részt vett a romániai magyarság nevében Tokay György képviselő és Dézsi András, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is. Kovács László külügyminiszter a kormány álláspontját ismertette: a kabinet eltökélt szándéka az alapszerződés megkötése. Üdvözölte a EBESZ soros elnökének, a svájci Flavio Cottinak a kezdeményezését, hogy az alapszerződést Bécsben írják alá. Jelezte, hogy román kollégájával, Melescanuval zajló levélváltással rendezik az egyházi vagyon ügyét. A javasolt pápai csúcstalálkozóval kapcsolatban kifejtette: a kormány a javaslat pontos megismerése után dönt. Csóti György /MDF/, a külügyi bizottság alelnöke az ellenzék nevében elmondta, hogy módosító indítványt terjesztenek be közös javaslatukhoz, hogy az alapszerződésből vita legyen. Csóti György hangsúlyozta, hogy az alapszerződés megkötése történelmi bűn lenne. Tokay György szintén fenntartásait hangoztatta az újságíróknak: a magyar kormány lemond a romániai magyarság kollektív jogairól és autonómiájáról. /Magyar Nemzet, aug. 30./ Eörsi Mátyás /SZDSZ/, a külügyi bizottság elnöke kiállt az alapszerződés mellett, elutasításával a parlament Funarnak adna igazat. /Magyar Hírlap, aug. 31./ A határozati javaslatban az ellenzéki pártok arra hívták fel a kormányt, hogy az alapszerződést csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulása birtokában írja alá. Az ellenzéki képviselők a külügyi bizottság zárt ülésén indítványozták, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke is vegyen részt az Országgyűlés szept. 4-i rendkívüli ülésén. /Népszabadság, aug. 31./

lapozás: 1-2

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék